Wirtschaftsdeutsch in München
szerda, október 02, 2013
Tavaly nyáron a DAAD ösztöndíjának köszönhetően lehetőségem adódott
eltölteni közel egy hónapot Münchenben. Bár a pályázás nem volt könnyű menet,
utólag azt mondhatom, hogy mindenképpen megérte.
Német gazdasági szaknyelvi kurzusra nyertem felvételt a Ludwig-Maximilians-Universität-re
2012. augusztus 1. és 23. között. A nyári egyetemre a világ minden tájáról (na
jó, „csak” 17 országból) érkeztek résztvevők Wales-től kezdve Costa Ricán át
egészen Fehéroroszországig. A kulturális különbségek ellenére nagyon jó kis
csapat kovácsolódott össze a bő három hét alatt.
A szállásunk a 14 épületből álló, közel 2500 diáknak helyet adó
kollégiumban, a Studentenstadt-ban volt. Egyszemélyes szobákban lettünk
elhelyezve, viszont – amit bevallom, furcsálltam – szinte mindenki más épületbe
került. Én is olyan épületben kaptam szobát, ahol egyetlen ismerős sem volt a
tanfolyamról, csak más kurzusok diákjai, akik többnyire nem is beszéltek
németül. A szobám szép és tiszta volt, és szerencsésnek is mondhattam magam,
mert egyrészt volt függöny az ablakomon (ami sokaknak nem adatott meg),
másrészt az emeleten laktam, így nem kellett sztereóban hallgatnom lakótársaim
éjszakai tivornyázását a kertben. A konyhán és a fürdőszobán osztozni kellett a
többi diákkal, és e helyiségek állapota hagyott némi kívánnivalót maga után. A
plafon és a falak a pókok és egyéb állatfajták kedvelt pihenőhelye volt, és a
porszívó zsinórja nem ért el olyan messzire, hogy beszippantsam őket, így
kénytelen voltam megbarátkozni velük. Azt is hamar megtanultam, hogy érdemes
nejlonzacskóba csomagolni és a nevemmel felcímkézni a hűtőben tartott
ételeimet, hogy ne érje őket „bántalom”. Az ebédet általában az egyetemi menzán
fogyasztottam el, ahol bárki vásárolhat ún. Mensakarte-t, majd miután
feltöltött rá pénzt, azzal kell kifizetnie az ebédjét – készpénzt ugyanis nem
fogadnak el. A menzán viszonylag olcsón és nagy választékból válogathattam, így
az ebéddel nem volt gond. Reggelire és vacsorára rendszerint a szomszédos Aldiban
vagy Edekában vásároltam be joghurtot, müzlit, és hasonlókat. Az esti jókedvről
a Studentenstadt saját, Tribühne névre keresztelt kocsmája gondoskodott, ahol
enni és inni is lehetett. De ami a legjobb, hogy a kollégiumi komplexum
legmagasabb épületének tetejéről csodálatos kilátás nyílt a városra, amit akár
egy koktél mellett is megcsodálhattunk a tetőn működő bárból.
Ami a képzést illeti, elég sokszínű oktatást kaptunk. Két „állandó”
tanárunk és egy koordinátorunk volt, ők frissen diplomázott fiatalok voltak.
Délelőttönként általában nyelvtan- és szókincsfejlesztő óránk volt két
csoportban, ugyanis az első napon írt szintfelmérő alapján kettéosztottak
minket. Ezen kívül neves előadókat hallgathattunk, többek közt egy kereskedelmi
kamara elnöknőjét, vállalati tanácsadókat, bankárokat, újságírókat és piaci
elemzőket. Az előadásokat általában az előadóval való beszélgetés vagy
szeminárium követte. A kurzus során betekintést nyerhettünk a média, a
piackutatás, a vállalati tanácsadás és a pénzügy világába is. Viszonylag
keményen kellett tanulnunk, minden nap kaptunk házi feladatot, többször írtunk
dolgozatokat, majd a tanfolyam egy átfogó vizsgával zárult. Mindeközben
kiscsoportokban kellett dolgoznunk egy szabadon választott projekten. Az én
csoportom a nők munkaerő-piaci helyzetét vizsgálta Németországban, de voltak a német
divattal, az autógyártással, a tolmácsolással és a diplomáciával foglalkozó
projektmunkák is.
Természetesen a nyári egyetem nem csak az iskolapadban zajlott. Többször is
szerveztek nekünk kirándulásokat, programokat. Megnézhettük például a BMW
gyárban az autógyártás folyamatát, de jártunk a neuschwansteini kastélyban is.
Szabad hétvégénken néhány újdonsült barátommal ellátogattunk Salzburgba és
Nürnbergbe is, ami az ún. BayernTickettel csak néhány euróba került.
Most pedig magáról a városról: Münchenbe érve több dolog is azonnal
szembetűnt. Először is az, hogy a város zöld. Itt található a világ egyik
legnagyobb városi parkja, az Englischer Garten, ami még a new york-i Central
Parknál is nagyobb, illetve az 1972-es Olimpiai Játékokra épült Olympiapark.
Feltűnő továbbá az is, hogy az emberek itt komolyan veszik a környezetvédelmet:
tényleg használják a szelektív hulladékgyűjtőket, mindenki visszaváltja a
palackokat, és rengetegen közlekednek biciklivel – amit persze nagymértékben
megkönnyít a jól kiépített bicikliút-hálózat. Ami a tömegközlekedést illeti, a járatok
általában másodperces pontossággal tartják magukat az előírt menetrendhez, így
a közlekedés gyors és zökkenőmentes. Münchenben nem olcsó az élet, de nekem a
DAAD ösztöndíja kb. pont fedezte az utazás, a szállás és a kurzus árát, így
lényegében csak ételre és kulturális programokra kellett költenem. Na meg
újságokra és folyóiratokra, mert a német sajtó hihetetlenül nagy és többnyire
színvonalas kínálattal rendelkezik, amiből mindenképp akartam „csemegézni”.
Összességében nagyon élveztem a Münchenben töltött időt, és – aki eddig nem
tette – azt csak buzdítani tudom, hogy pályázza meg a DAAD ösztöndíját, és
fedezze fel maga a bajor fővárost.
Írta: Hódi
Adrienn
0 megjegyzés